Usui Mikao Reiki mester élete

Mikao Usui 1865. augusztus 15.-én született Japánban. Egy lány és két fiú testvére volt. A család a Tendai Ezoterikus Buddhista vallási csoporthoz tartozott. Amikor Usui a negyedik életévét betöltötte, családja elküldte őt tanulni a tendai kolostorba, hogy alapiskoláit elvégezze. Különlegesen jó képességű tanuló volt. Harcművészetet tanult 12 éves korától. Már 20 éves korára magas „Menkyo Kaiden” (oktató, mesteredző) küzdő minősítést szerzett. Harcművészetét később tovább bővítette több japán stílussal. 

Usui fiatalon megnősült. Kezdetben Kiotóban élt feleségével, fiával és kislányával. Üzletemberként tevékenykedett, de vállalkozásai változó szerencsével sikerültek. Mint a legtöbb intellektuális beállítottságú fiatal, Usui is érdeklődött az új tudományok iránt. Saját feljegyzéseiből kiderül, hogy szeretett tanulni, úgymond élete végéig tanuló típus volt. Különösen kedvelt tananyagai közé tartozott a gyógyítás, pszichológia, költészet, mondák, regék világa. Ezekkel kapcsolatos gyűjtő munkája Japánon kívül a Föld más országaira is kiterjedt. Több nyelvet tökéletesen beszélt, jártasságot szerzett nyugati orvoslásban, teológiában és filozófiában is. Már fiatal korában a spirituális életvitel jellemezte. Sokat tanulmányozta és értelmezte a „Kyoten”-t, ami a Japán Buddhista Bibliát jelenti. Széles körű képzettséggel rendelkezett a keleti és nyugati teológia és a tudományok terén, így ez az érdeklődési pont összehozta őt a misszionárius tanárokkal is. 

1900 körül Kiotó egész környékén kolera járvány pusztított, ami Usuit is megfertőzte. Súlyos beteg lett. Halál közeli élményt élt át, víziót látott, melyben megjelent előtte Mahavairocana Buddha (Nagy Központi Buddha) és instrukciókat kapott tőle. Ez a látomás annyira nagy benyomással volt rá, hogy életében egyfajta értékrend változás történt. Szinte minden idejét Buddha ezoterikus tanításainak felkutatására és alkalmazására fordította ezután. Mikor kigyógyult a halálos betegségéből, családjának és a család papjának beszámolt halál közeli, tudatváltozásbeli élményéről és látomásáról. Ők teljesen értetlenül és hitetlenül fogadták megvilágosodásbéli élményét. A tendai pap valósággal ütlegelve zavarta ki őt a templomból. Ennél az első szatorinál kapta meg életútjának indíttatását és szellemi utasításait…

Folytatta spirituális önképzését, és létrehozta a „Rei Jyutsu Ka” nevű spirituális csoportot. A csoport központi székhelye az észak Kiotónál lévő Kurama-Yama nevű szent hegyen volt. 

Usui egyre jobban megismerte és megértette az ember belső energiarendszerét, valamint a test, lélek és szellem viszonyát és az embernek az Istenséggel való kapcsolatát.

Usui elhatározta, elvonul egy szent hegyre meditálni, hogy saját maga ébressze fel a gyakorlatot, és így közvetlen beavatást kapjon. Az intenzív meditációval eltöltött évei felkészítették őt erre.

1922-ben Usui a Kurama-Yama hegyre vonult, ahol az évszázadok alatt sok más, híres gyakorló is megfordult (a Meiji Császár is). Itt szokványos 21 napból álló meditációját végezte. A 21. nap végén nagy fényesség hatotta át, transzba merült és szellemvilági beavatásként megkapta a választ a kozmikus energiák használatának új módjára. Megvilágosodásának élménye által, mintegy áthozta az energia-gyógyítás pontos módját erre a dimenzió szintre, amit később Reiki Ho-nak (szellemi erő gyógymódjának) nevezett el.

Usui először ezzel az új gyógymóddal barátait kezelte. Aztán elkezdte használni, majd tanítani ezt az energiacsatornázási formát Kiotó szegény negyedében is. Nagy segítőkészséggel kezelte a hozzá segítségért fordulókat és tanította az új energiacsatornázási módszert azoknak a személyeknek, akik nyitottnak bizonyultak a Reiki gyógyító hívatás iránt és felelősséget vállaltak életük irányításában. Otthonában mintegy hét évig kezelte és tanította az embereket. Több mint 2000 embernek adta át a reiki tanításait.

Majd később előre megérezte halála közeledtét.Végül, 1926. március 9-én Fukuyamában halálos agyvérzést kapott.

USUI hagyatéka a Tanítása:

  • Csak ma, a hála érzése tölt el!
  • Csak ma, felhagyok az aggódással!
  • Csak ma, nem leszek dühös!
  • Csak ma, becsülettel végzem dolgomat!
  • Csak ma, szeretek és tisztelek mindent, ami él!