Bemutatkozás

Motivációs mondatom: Én élni jöttem a Földre, nem lakni!

Bodnár-Péli Roberta vagyok. 1993-ban születtem, már gyermekkoromban is rengeteg megérzésem volt álmaimban, persze ez egytől egyig mind meg is valósult. De a legnagyobb változás az életemben 9 évvel ezelőtt egy betegséggel kezdődött, amire már nem találtak jó magyarázatot és csak gyógyszerekkel “tömtek”.

Akkor jött egy érzés, hogy most kell ezen változtatnom. 19 évesen nem szedhetek egyfolytában gyógyszereket. Így egy barátnőm ajánlott nekem egy Reiki terapeutát, már az első kezelés után a tüneteim csökkentek, a 2. kezelés után teljesen meg is szűntek. Ekkor változott meg bennem minden, mert olyan erősen kaptam egy víziót, hogy ez az én utam, minél több embernek segíteni a gyógyulásban.

Ekkor végeztem el a Reiki I. II. Mesteri szintet, és onnantól kezdve csak egyfolytában képeztem magam, minden elkezdett érdekelni, és annyira nyitott lettem erre az energiára, hogy faltam a tanfolyamokat. Például:

  • Integrált Energia Rendező,
  • Lélek segítő,
  • Tarot kártya,
  • Szivárvány masszázs,
  • Tér energetikai tisztítás,
  • Reiki I., Reiki II. Reiki Mester, Reiki Mester Tanár,
  • Access Bars kezelő
  • …és még sorolhatnám.

Kezeléseim:

Mentor programom:

Az évek során sok embert kezeltem és nagyon is az életem része lett, hogy segítek másoknak. Ez lett végül a célom, hogy segítsek az embereknek azt az utat megtalálni, ami a gyógyuláshoz vezet.

  • Bebizonyítom neked, hogy sokkal többet érsz, mint aminek hiszed magad!
  • Megszabadítalak téged attól, amitől nem fejlődsz, ami nem segíti már az életed!
  • Segítek feldolgozni a traumákat, lelki blokkokat, félelmeidet!
  • Segítek, hogy elérd az álmaidat és a céljaidat!

Küldetésem: 

Bebizonyítani neked, hogy sokkal többet érsz, mint aminek hiszed magad!
Megszabadítani téged attól, amitől nem fejlődsz, ami nem segíti már az életed!
Segítek feldolgozni traumákat, lelki blokkokat, félelmeidet!
Segítek, hogy elérd az álmaidat és a céljaidat!

Célom, hogy minél több embernek hozzak boldogságot az életébe!

Ha hozzájárulás lehetek a számodra is keress meg bátran, várlak szeretettel!